Skip to main content

A 2023-as OBB 4. fordulójának tanulságai

Az idei utolsó online forduló statisztikája és tanulságai 

Országos Bérügyviteli Bajnokság 2023 tanulságai

Október 19-én éjfélkor lezárult a XI. OBB negyedik online fordulója, amelyben az elérhető 100 pontból – átlagosan – 52,13 pontot értek el a résztvevők, amely az eddigi 4 szakasz legalacsonyabb pontszáma. De ez nem csoda, hiszen fordulóról fordulóra nehezedtek a feladatok. Elmondható, hogy a korábbiakhoz képest – az első, az ún. feleletválasztós kérdéssor kivételével -, valamennyi, de különösen az ötödik, 30 pontos feladattal gyűlt meg a versenyzők baja:

  • az első, 15 pontos feladat átlaga ebben a fordulóban 12,92 pont
  • a második, 15 pontos feladat átlaga: 10,42 pont
  • a harmadik, 20 pontos feladat átlaga: 9,28 pont
  • a negyedik, 20 pontos feladat átlaga: 11,55 pont és
  • az ötödik 30 pontos feladat átlaga: 9,79 pont

A negyedik forduló utáni pontszámok alapján megállapítható volt, hogy kik érték el az 50 legmagasabb pontszámot. Őket a napokban kiküldött külön levélben értesítettük arról, hogy az online fordulókon elért eredményük alapján bekerültek az első 50 résztvevő közé! 

A negyedik forduló tanulságai már megtalálhatóak az OBB weboldalán.
Kitérünk benne:

  • megváltozott munkaképességű munkavállaló szabadságának kiszámítására
  • több műszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállaló heti pihenőidejére
  • az adófizetési kötelezettség alóli mentesülés egyik esetére
  • munkavállaló kötelezettségszegésének kivizsgálása alatti munkavégzésre
  • apát megillető távolléti díj kérelmezésére
  • rendkívüli munkaidőre és önként vállalt túlmunkára
  • munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatásra
  • a munkaidő-beosztás szabályaira
  • valamint a vezető állású munkavállalóra irányuló szabályozásra
  • az örök slágerre a SZÉP-kártyára
  • kilépő munkavállaló bérszámfejtésével kapcsolatban a felmondási időre
  • az egy órára jutó távolléti díj kiszámítására
  • felmondás esetén a szabadság megváltásra való jogosultságra
  • az önkéntes nyugdíjpénztárba fizetett munkáltatói hozzájárulás adózására

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100