Skip to main content

Innováció és AI: Új távlatok a HR-ben és az oktatásban

NEXON előadások a Kodolányi János Egyetem Innovációs Tematikus Héten

A Kodolányi János Egyetem nemrég egy Innovációs Tematikus Hetet tartott, amelyet egy nagyszabású Innovációs Konferencia nyitott meg. A Tematikus Hét célja az innováció különböző aspektusainak bemutatása, különös tekintettel az oktatás és a technológia kapcsolatára.

A hét tematikájába illeszkedő, innovatív előadás megtartására kapott felkérést a NEXON is, melynek - az intézménnyel való aktív kapcsolatunk révén is - örömmel tettünk eleget. Az előadást két kollégánk tartotta, központi téma volt az AI alkalmazása volt a HR-szoftverekben, valamint az oktatásban. Az első részben Glatt Andor üzletfejlesztési igazgató bemutatta a NEXON-t és a megoldásainkat, majd az AI szerepéről, használatáról beszélt; többek között a toborzó szoftverekbe ültetett AI megoldásokról szerezett tapasztalatait is megosztotta.  Nagy István oktatási igazgató pedig az AI alkalmazásának lehetőségeit mutatta be az oktatás területén, kiemelve, hogy a NEXON e-learning tananyagai is hamarosan AI bevonásával készülnek.

Kodolányi NEXON

Az egyetem hosszú távú céljai között szerepel az innováció és az oktatási programok modernizálása. A NEXON-nal való együttműködés keretében már korábban is számos HR-es szakember kapott korszerű, üzleti szemléletű képzést. A mostani események is azt mutatják, hogy az egyetem elkötelezett a digitális technológiák és az ipar 4.0 követelményeinek integrálása mellett.

Az Innovációs Tematikus Hét és a kapcsolódó konferencia nemcsak az egyetem hallgatói, hanem szélesebb szakmai közönség számára is lehetőséget teremtett arra, hogy megismerjék az innováció legújabb trendjeit és alkalmazási lehetőségeit.

Örömmel járultunk hozzá a KJE tematikus hetéhez egy szakmai előadással,hiszen szakmai felelősségvállalásunk része és célja, hogy a hallgatók versenyképes tudással lépjenek ki a munkaerőpiacra.

KJE NEXON2

 

Share Everywhere

Contact us
 
Customer support phone: +36 1 450 2210
Central phone: +36 1 465 5100